VMware vizsgainformációk

Legyél Te is a jelen és jövő technológiájának, a virtualizációnak a kiemelt szakértője! Szerezz eladható tudást a VMware termékek és technológiák területén! A VMware által nyújtott minősítések az egész világon elismert oklevelet nyújtanak, melyek a naprakész, magas szintű VMware termékekben és technológiákban való jártasságot bizonyítják.

A vizsgákat minden olyan számítástechnikai szakembernek ajánljuk, akik szeretnének objektív elismerést kapni tudásukról VMware rendszerek és termékek üzemeltetésében és tervezésében, és szeretnék karrierlehetőségeiket (álláskeresési esélyeit) növelni az itthoni és külföldi informatikai piacon.

Azok a cégek, vállalkozások és szervezetek, amelyek VMware termékeket és technológiákat használnak, valamint hivatalos VMware minősítésekkel rendelkező szakembereket alkalmaznak, részt vehetnek a VMware Partner programban és így teljes értékű VMware partnerekké válhatnak. A VMware Partnerek a VMware nyújtotta szakmai és marketing támogatások segítségével sikeres, nemzetközi szinten is elismert vállalatokká fejlődhetnek.

A VMware minősítési rendszere

A VMware jelenleg négyszintű minősítés rendszert kínál a vizsgázni vágyóknak, a megszerzett ismeretek szintjétől függően az alapoktól az architect szintig (VCAVCPVCAPVCDX). Az egyes szinteken belül többféle területen/technológiában szerezhetünk minősítéseket, így pl. a szerver virtualizáció, a desktop virtualizáció, hálózat virtualizáció vagy a felhő (cloud) alapú megoldások.

A VMware Certified Associate – Digital Business Transformation (VCA-DBT) alapszintű, általános VMware virtualizációs technológiai ismeretek (vSphere, desktop, hálózat, felhő, vSAN) minősítése. A területen még kezdő IT szakemberek és döntéshozók számára ajánlott és biztos alapot, előképzettséget adhat a magasabb szintű (VCP) minősítések megszerzése előtt. A minősítés megszerzése nem előfeltétele a VCP minősítésnek.

  • VMware Certified Professional DataCenter Virtualization (VCP-DCV)
    A legnépszerűbb VMware vSphere rendszerek telepítésével, konfigurálásával, üzemeltetésével és optimalizálásával foglalkozó minősítés, ami sok más minősítés alapját (bemenetét) képezi. Rendszergazdák, üzemeltetők részére ajánlott.
  • VMware Certified Advanced Professional DataCenter Virtualization (VCAP)
    Haladó szintű, rendszermérnököknek, architekteknek szánt minősítés üzemeltetési (VCAP-DCV Deploy) illetve tervezői (VCAP-DCV Design) irányban.
  • VMware Certified Design Expert (VCDX-DCV)
    A legmagasabb, architekt szintű minősítés, előfeltétele a VCAP-DCV Deploy és VCAP-DCV Design minősítések (együttesen a VCIX-DCV minősítés) megléte.
  • VMware Certified Professional (VCP-DTM)
    VMware Horizon rendszerek telepítésével, konfigurálásával, üzemeltetésével és optimalizálásával foglalkozó minősítés. Rendszergazdák, üzemeltetők részére ajánlott.
  • VMware Certified Implementation Expert (VCAP-DTM)
    Haladó szintű, rendszermérnököknek, architekteknek szánt minősítés üzemeltetési (VCAP-DTM Deploy) illetve tervezői (VCAP-DTM Design) irányban.
  • VMware Certified Design Expert (VCDX-DTM)
    A legmagasabb, architect szintű minősítés. Előfeltétele a VCAP-DTM Deploy és VCAP-DTM Design minősítések (együttesen a VCIX-DTM minősítés) megléte.
  • VMware Certified Professional Cloud (VCP-CMA)
    vRealize termékekhez kapcsolódó, felhő infrastruktúra bevezetési, telepítési, konfigurálási és üzemeltetési minősítés. Rendszergazdák, üzemeltetők részére ajánlott.
  • VMware Certified Implementation Expert (VCAP-CMA)
    Haladó szintű, rendszermérnököknek, architekteknek szánt minősítés üzemeltetési (VCAP-CMA Deploy) illetve tervezői (VCAP-CMA Design) irányban.
  • VMware Certified Design Expert Cloud (VCDX-CMA)
    A legmagasabb, architekt szintű felhő infrastruktúra üzemeltetői/tervezői minősítés. Előfeltétele a VCAP-CMA Deploy és VCAP-CMA Design minősítések (együttesen a VCIX-CMA minősítés) megléte.
  • VMware Certified Professional – Network Virtualization (VCP-NV)
    VMware NSX termékekhez kapcsolódó, hálózat virtualizációs infrastruktúra bevezetési, telepítési, konfigurálási és üzemeltetési ismeretekhez kapcsolódó minősítés.
  • VMware Certified Implementation Expert — Network Virtualization (VCAP-NV)
    A VCP-NV minősítésre épülő, összetett hálózat virtualizációs infrastruktúrák és szolgáltatások haladó üzemeltetésével foglalkozó minősítés.
  • VMware Certified Design Expert – Network Virtualization (VCDX-NV)
    A legmagasabb, architekt szintű hálózat virtualizációs infrastruktúra üzemeltetői minősítés. Előfeltétele a VCAP-NV minősítés megléte és 24 hónap gyakorlat (együttesen a VCIX-NV minősítés).

Vizsgák, minősítések, tanfolyamok (legnépszerűbbek)

Az alábbiakban a legnépszerűbb minősítéseket, a megszerzésükhöz szükséges követelményeket és a kapcsolódó tanfolyamokat ismertetjük. Fontos, hogy a VCP minősítések megszerzéséhez legalább egy, az adott témához kapcsolódó hivatalos tanfolyamon részt kell venni. A nemhivatalos központokban történő részvétel nem használható fel a cím megszerzéséhez. A VCAP/VCIX és VCDX szinthez nincs tanfolyami megkötés, de a felkészüléshez a haladó szintű tanfolyamok elvégzése és több éves gyakorlati időt javasolt. A teljes vizsga és minősítés portfólió a VMware oldalán található.

A VCA-DBT cím megszerzői bizonyítják alapszintű jártasságukat a VMware termékekben és technológiákban.

A cím megszerzése: a cím megszerzéséhez egy darab vizsgát (1V0-701) szükséges letenni. A címhez nem szükséges hivatalos képzésen részt venni.

Kapcsolódó tanfolyam: a vizsgákra a VMware által kínált e-learning anyagokból lehet felkészülni. További információk a VMware oldalán találhatók az adott VCA minősítés alatt.

A VMware Certified Professional (VCP-DCV) cím megszerzői bizonyítják jártasságukat a legújabb VMware vSphere termékeken alapuló infrastruktúrák telepítésében, konfigurálásában és menedzselésében.

A cím megszerzése: a 6.7 verzió esetén a 2V0-01.19 és a 2V0-21.19 kódú vizsga letétele szükséges, a 6.5-ös verzióhoz pedig a 2V0-602 és a 2V0-622 kódú vizsga, és legalább egy hivatalos VMware tanfolyamon való részvétel szükséges mindkettő minősítés megszerzéséhez. Elérhető a 6.0 verzióhoz is (2V0-620, 2V0-621), de ehhez tanfolyamokat már a Training360 nem kínál.

Kapcsolódó tanfolyamok:

A minősítést rendszergazdák, rendszer­mérnökök és senior konzulensek, technikai támogató mérnök, tervezők számára javasoljuk, akiknek feladatuk nagy méretű és összetett virtualizációs infrastruktúrák és megoldások menedzselése, tervezése vSphere technológiák segítségével.

A cím megszerzése: a VCAP minősítés megszerzésének előfeltétele az érvényes VCP-DCV minősítés. A minősítés megszerzéséhez üzemeltetési (Deploy) vonalon a 3V0-623 kódú vizsgát, a tervezési (Design) vonalon a 3V0-622 vagy 3V0-624 kódú vizsgát szükséges teljesíteni.

Kapcsolódó tanfolyam: a VMware a vizsgához kötelezően elvégzendő tanfolyamot nem ír elő, de értelemszerűen a felkészüléshez a haladó szintű tanfolyamok elvégzése és több éves gyakorlati időt javasolt.

A minősítés a VCAP-DCV Design és VCAP-DCV Deploy minősítések együttes megszerzésével és 24 hónapos gyakorlati idő igazolásával szerezhető meg.

A legmagasabb szint tervezőknek (architekt), rendszer­integrátoroknak, nagyvállalati rendszer­mérnököknek szóló cím, a VMware Certified Design Expert (VCDX-DCV), mely a legmagasabb szintű, nagyvállalati VMware infrastruktúra tervezési és optimalizálási ismereteket méri és bizonyítja.

A cím megszerzése: a VCDX minősítés megszerzése külön regisztrációval történik. Előfeltétele a VCIX-DCV minősítés megléte. Ezt követően lehet regisztrálni az adott verziójú VCDX-DCV-re, ahol egy adott VMware bevezetési tervet kell készítenünk és prezentálnunk, valamint megvédenünk (ezt külföldön Angliában, USA-ban vagy Ausztráliában lehet megtenni, előzetes regisztrációt követően. A vizsgák negyedévente vannak).

Kapcsolódó tanfolyam: ezen szint megszerzése igen nagy tapasztalatot és több éves gyakorlatot igényel, itt tulajdonképpen a teljes VMware vSphere üzemeltetési és tervezési portfólióval, és kapcsolódó tanfolyamok anyagával tisztában kell lenni.

A VCP-DTM cím megszerzői bizonyítják jártasságukat a legújabb VMware Horizon View termékeken alapuló desktop virtualizációs infrastruktúrák telepítésében, konfigurálásában és menedzselésében.

A cím megszerzése: első körben a vSphere Foundation vizsgát (2V0-602 vagy 2V0-622) kell letennünk (ha ez még nincs meg). A 7-es verzió esetén a 2V0-751 kódú vizsga, a korábbi 6-os verzóhoz a 2V0-651 vizsga letétele, és egy hivatalos Horizon View tanfolyamon való részvétel szükséges. A Training360 már csak az újabb verzióhoz kínál képzést.

VMware tanfolyamaink

A VCAP-DTM cím megszerzői bizonyítják jártasságukat a legújabb VMware Horizon View és mobility termékeken alapuló desktop virtualizációs infrastruktúrák telepítésében, bevezetésében, konfigurálásában, magas szintű menedzselésében és tervezésében.

A cím megszerzése: a VCAP-DTM minősítés megszerzésének előfeltétele az érvényes VCP-DTM minősítés. A minősítés megszerzéséhez üzemeltetési (Deploy) vonalon a 3V0-653 kódú vizsgát, a tervezési (Design) vonalon a 3V0-752 vagy 3V0-652 kódú vizsgát szükséges teljesíteni.

Kapcsolódó tanfolyam: a VMware a vizsgához kötelezően elvégzendő tanfolyamot nem ír elő, de értelemszerűen a felkészüléshez a haladó szintű Horizon View tanfolyamok elvégzése és több éves gyakorlati időt javasolt.

A minősítés a VCAP-DTM Design és VCAP-DTM Deploy minősítések együttes megszerzésével és 24 hónapos gyakorlati idő igazolásával szerezhető meg.

A legmagasabb szint, amely tervezőknek (architekt), rendszerintegrátoroknak, nagyvállalati rendszermérnököknek ajánlott a Desktop és Mobility területen.

A cím megszerzése: a VCDX-DTM minősítés megszerzése külön regisztrációval történik. Előfeltétele a VCIX-DTM minősítés megléte. Ezt követően lehet regisztrálni az adott verziójú VCDX-DTM-re, ahol egy adott VMware bevezetési tervet kell készítenünk és prezentálnunk, valamint megvédenünk (ezt külföldön Angliában, USA-ban vagy Ausztráliában lehet megtenni, előzetes regisztrációt követően. A vizsgák negyedévente vannak).

Kapcsolódó tanfolyam: ezen szint megszerzése igen nagy tapasztalatot és több éves gyakorlatot igényel, itt tulajdonképpen a teljes VMware Horizon View üzemeltetési és tervezési portfólióval, és kapcsolódó tanfolyamok anyagával tisztában kell lenni.

A VCP-NV minősítés megszerzői a VMware hálózat virtualizációs platformjának (NSX) telepítésében, konfigurálásban és általános üzemeltetésében való jártasságukat bizonyíthatják.

A cím megszerzése: a minősítéséhez első körben a vSphere Foundation vizsgát (2V0-602 vagy 2V0-622) kell letennünk (ha ez még nincs meg). Ezt követően a 2V0-642 kódú vizsga letétele, és egy hivatalos NSX hálózat virtualizációs üzemeltetői tanfolyamon való részvétel szükséges.

Kapcsolódó tanfolyam:

A VCAP-NV cím megszerzői bizonyítják jártasságukat a VMware NSX termékeken alapuló hálózat virtualizációs infrastruktúrák telepítésében, bevezetésében, konfigurálásában, magas szintű menedzselésében és tervezésében.

A cím megszerzése: a VCAP-NV minősítés megszerzésének előfeltétele az érvényes VCP-NV minősítés. A minősítés megszerzéséhez a 3V0-643 kódú vizsgát szükséges teljesíteni.

Kapcsolódó tanfolyam: a VMware a vizsgához kötelezően elvégzendő tanfolyamot nem ír elő, de értelemszerűen a felkészüléshez a haladó szintű NSX tanfolyamok elvégzése és több éves gyakorlati időt javasolt.

A minősítés a VCAP-NV minősítés megszerzésével és 24 hónapos gyakorlati idő igazolásával szerezhető meg.

A legmagasabb szint, amely tervezőknek (architekt), rendszerintegrátoroknak, nagyvállalati rendszermérnököknek szóló cím a Network Virtualization területen.

A cím megszerzése: a VCDX-NV minősítés megszerzése külön regisztrációval történik. Előfeltétele a VCIX-NV minősítés megléte. Ezt követően lehet regisztrálni az adott verziójú VCDX-NV-re, ahol egy adott VMware bevezetési tervet kell készítenünk és prezentálnunk, valamint megvédenünk (ezt külföldön Angliában, USA-ban vagy Ausztráliában lehet megtenni, előzetes regisztrációt követően. A vizsgák negyedévente vannak).

Kapcsolódó tanfolyam: ezen szint megszerzése igen nagy tapasztalatot és több éves gyakorlatot igényel, itt tulajdonképpen a teljes NSX üzemeltetési és tervezési portfólióval, és kapcsolódó tanfolyamok anyagával tisztában kell lenni.

A VCP-CMA minősítés megszerzői a VMware vRealize termékekre épülő felhő infrastruktúra telepítésében, konfigurálásban és általános üzemeltetésében való jártasságukat bizonyíthatják.

A cím megszerzése: a minősítéshez első körben a vSphere Foundation vizsgát (2V0-602 vagy 2V0-622) kell letennünk (ha ez még nincs meg). Ezt követően a minősítéshez a 2V0-731 vagy a 2V0-631 kódú vizsgák letétele, és egy hivatalos vRealize tanfolyamon való részvétel szükséges.

Kapcsolódó tanfolyam:

A VCAP-CMA cím megszerzői bizonyítják jártasságukat a VMware vRealize termékeken alapuló felhő infrastruktúrák telepítésében, bevezetésében, konfigurálásában, magas szintű menedzselésében és tervezésében.

A cím megszerzése: a VCAP-CMA minősítés megszerzésének előfeltétele az érvényes VCP-CMA minősítés. A minősítés megszerzéséhez üzemeltetési (Deploy) vonalon a 3V0-633 kódú vizsgát, a tervezési (Design) vonalon a 3V0-732 vagy 3V0-632 kódú vizsgát szükséges teljesíteni.

Kapcsolódó tanfolyam: a VMware a vizsgához kötelezően elvégzendő tanfolyamot nem ír elő, de értelemszerűen a felkészüléshez a haladó szintű vRealize tanfolyamok elvégzése és több éves gyakorlati időt javasolt.

A minősítés a VCAP-CMA Design és VCAP-CMA Deploy minősítések együttes megszerzésével és 24 hónapos gyakorlati idő igazolásával szerezhető meg.

A legmagasabb szint, amely tervezőknek (architekt), rendszerintegrátoroknak, nagyvállalati rendszermérnököknek szóló cím a felhő infrastruktúra menedzsment és automatizáció területen.

A cím megszerzése: a VCDX-CMA minősítés megszerzése külön regisztrációval történik. Előfeltétele a VCIX-CMA minősítés megléte. Ezt követően lehet regisztrálni az adott verziójú VCDX-CMA-ra, ahol egy adott VMware bevezetési tervet kell készítenünk és prezentálnunk, valamint megvédenünk (ezt külföldön Angliában, USA-ban vagy Ausztráliában lehet megtenni, előzetes regisztrációt követően. A vizsgák negyedévente vannak).

Kapcsolódó tanfolyam: ezen szint megszerzése igen nagy tapasztalatot és több éves gyakorlatot igényel, itt tulajdonképpen a teljes vRealize / felhő üzemeltetési és tervezési portfólióval, és kapcsolódó tanfolyamok anyagával tisztában kell lenni.

Mit kell tudni a vizsgákról?

Az egyes minősítésekhez a VMware által előírt vizsgákat kell sikeresen teljesíteni. A vizsgák számítógép előtt zajlanak, feleletválasztós kérdések, illetve a VCAP vizsgák esetében gyakorlati laborfeladatok formájában (éles környezetben kell adott feladatokat megoldanunk).

A VCDX vizsga külön regisztrációval történik. Előfeltétele az VCAP (VCIX) minősítések megléte. Ezt követően lehet regisztrálni az adott verziójú VCDX vizsgára, ahol egy adott VMware bevezetési tervet kell készítenünk és prezentálnunk, valamint megvédenünk (ezt külföldön Angliában, USA-ban vagy Ausztráliában lehet megtenni, előzetes regisztrációt követően. A vizsgák negyedévente vannak).

A vizsgák angol nyelven zajlanak, ezért az angol nyelv olvasás-szintű (legalább alapfokú) ismerete elengedhetetlen. A VMware vizsgák zárt könyvesek, vagyis semmiféle elektronikus vagy papíralapú segédanyagot (beleértve a szótárakat is!), eszközt nem lehet használni. Kivételt képezhetnek a nem-programozható számológépek, valamint a vizsgaközpont által biztosított írótáblák.

A teszteredményt (%-ban is) szinte minden éles tesztnél (VCP, VCAP) azonnal megtudjuk. Egyes teszteknél információt kapunk arról is, mely témakörben hány százalékot értünk el.

A vizsgák előtt (ha még nem vizsgáztunk) ki lehet próbálni a vizsgakörnyezetet, illetve vizsgaadminisztrátoraink is készséggel segítenek ennek ismertetésében.

A vizsgákkal és minősítésekkel kapcsolatosan további információ a VMware honlapján található, ahol a vizsgák részletes leírása, próbatesztek, valamint a VMware által ajánlott további felkészülési lehetőségek is elérhetők.

Hol tehetők le a vizsgák?

A VMware VCA, VCP és VCAP/VCIX szintű vizsgákat hivatalos Pearson VUE vizsgaközpontunkban tehetik le az érdeklődők előzetes egyeztetést és regisztrációt követően. A VCDX vizsga külföldön Angliában, USA-ban vagy Ausztráliában tehető le.

Felkészülés a vizsgákra

A hivatalos VMware vizsgákra való felkészüléshez az alábbi forrásokat ajánljuk:

A Training360 hivatalos VMware tanfolyamai a legtöbb népszerű minősítés megszerzéséhez szükséges vizsgákra segítenek felkészülni. Az elméleti anyag és laborgyakorlatok mellett vizsgakérdéseket is áttekintenek a résztvevők az oktatóval együtt a képzéseken.

VMware képzéseink

A VMware területen is több vaskos, angol nyelvű szakirodalom jelent meg, melyek egyrészt ismeretszerzésre, másrészt vizsgafelkészülésre (Exam Cram) is alkalmasak. További információkért kérjük keresd termék­menedzserünket!

A vizsgákon feltett kérdésekhez és szimulációs feladatokhoz hasonló kérdésekből álló próbavizsgák szerezhetők be, tölthetők le, vagy vásárolhatók meg különböző weboldalakról. Érdemes a vizsgák kódszáma alapján alaposan körbenézni a neten. Ugyanitt részletes anyagokat kaphatnak az érdeklődők arról is, hogy egy-egy vizsga pontosan milyen területeket fed le.

A vizsgákkal és minősítésekkel kapcsolatosan további információ a VMware honlapján található, ahol a vizsgák részletes leírása, próbatesztek, valamint a VMware által ajánlott további felkészülési lehetőségek is elérhetők.

A tanfolyamok és egyéni felkészülés mellett minden vizsga előtt fontos, hogy megfelelő (6-12 hónapos) szakmai gyakorlati idővel is rendelkezzünk, mert a vizsgák sok gyakorlati ismeretre, tapasztalatra is építenek.

A minősítések karbantartása, frissítése

A vizsga letételét követően a VMware emailben tájékoztatja a további tudnivalókról. A minősítéssel járó oklevelet és egyéb dokumentációkat a vizsga letételétől számított 4-6 héten belül küldik meg a regisztrációkor megadott postai címére.

Amennyiben bármilyen vizsgával vagy minősítéssel kapcsolatos problémád lenne, kérjük keresd közvetlenül a VMware-t a certification@vmware.com email címre írt angol nyelvű levélben. Kérjük, hogy ebben add meg VCP azonosítódat (a vizsgaeredményen megtalálható) is.

A VMware minősítéseket azok szakmai értékének és a tudás naprakészségének megőrzése érdekében 2014-től kétévente szükséges frissíteniük a szakembereknek. Azok részére, akik a közeljövőben lejáró címekkel rendelkeznek, meg kell újítaniuk minősítéseiket a lejárati időig, enélkül a minősítést és az ezekkel járó előnyöket és jogosultságokat elvesztik.

A minősítéseink lejárati idejét a myLearn rendszerben tudjuk ellenőrizni belépést követően a Certification rész alatt. Ezt mindenképpen tegyük meg időben, hogy ne érjenek meglepetések. A lejárt minősítés esetén ugyanis az adott minősítés összes követelményét teljesíteni kell ismét (képzés és vizsga követelmények). A lejárat előtt pár héttel a VMware is küld figyelmeztető emailt a közeljövőben lejáró minősítések esetén.