Adaptív tréningek IT tanfolyamok
IT vezetői tanfolyamok
Training360 Informatikai Fejlesztői
Karrier Start Program
Office képzési megoldások
 
Oktatóink
Skip Navigation LinksFőoldal Oktatóink, hivatalos trénereink

Oktatóink

A Training360 kiterjedt hálózatának és kapcsolatrendszerének köszönhetően több mint 60 oktatóval rendelkezik IT, menedzsment és Office területen. Oktatóink felsőfokú végzettséggel, több éves oktatási és szakmai gyakorlattal rendelkező, minősített szakemberek, akik az adott oktatási területben legalább 50%-ban dolgoznak is és projektekben vesznek részt. A résztvevők így a valós életből vett példákkal, gyakorlati tapasztalatokkal és naprakész információkkal lehetnek gazdagabbak. IT területen olyan senior trénerekkel is dolgozunk, akik számos más társ-technológiában is járatosak (pl. Microsoft és Cisco, VMware és HP).

Bali György
Bali György
Balkányi András
Balkányi András
Balogh-Bíró Attila
Balogh-Bíró Attila
Bocsó László
Bocsó László
Bognár Imre
Bognár Imre
Bozóky Csaba
Bozóky Csaba
Budavári Botond
Budavári Botond
Bűdy Zoltán
Bűdy Zoltán
Czirok László
Czirok László
Cserkó József
Cserkó József
Csővári Ferenc
Csővári Ferenc
Dormán Miklós
Dormán Miklós
Dudás László
Dudás László
Földi Adrienn
Földi Adrienn
Gagyi Benedek
Gagyi Benedek
Gémes Brigitta
Gémes Brigitta
Háló Gyula
Háló Gyula
Homonnai Csilla
Homonnai Csilla
Jámbor István
Jámbor István
Kántor Szilárd
Kántor Szilárd
Katona Erzsébet
Katona Erzsébet
Koncz Gergely
Koncz Gergely
Kovács Viktória
Kovács Viktória
dr. Láng Benedek
dr. Láng Benedek
Laudon Krisztina
Laudon Krisztina
Lengyel Péter
Lengyel Péter
M. Kovács Edit
M. Kovács Edit
dr. Margitay Tihamér
dr. Margitay Tihamér
dr. Medzihradszky Dénes
dr. Medzihradszky Dénes
Mező Imre
Mező Imre
Mocsáry János
Mocsáry János
Nagy István Ottó
Nagy István Ottó
Nagy Zoltán
Nagy Zoltán
Németh Zsolt
Németh Zsolt
Ónodi Zsolt
Ónodi Zsolt
Ország Tamás
Ország Tamás
Pállfy Péter
Pállfy Péter
Papp Gyula
Papp Gyula
Radnóti Balázs
Radnóti Balázs
Riba Zoltán
Riba Zoltán
Rostagni Csaba
Rostagni Csaba
Sana Norbert
Sana Norbert
Stojcsics Péter
Stojcsics Péter
dr. Straub Erika
dr. Straub Erika
Südy György
Südy György
Szabó Emese
Szabó Emese
Székács András
Székács András
Szentirmai Donát
Szentirmai Donát
Szentirmai Róbert
Szentirmai Róbert
Takács Zsuzsanna
Takács Zsuzsanna
dr. Tanács János
dr. Tanács János
Tapasztó Balázs
Tapasztó Balázs
Tarnai Márta
Tarnai Márta
Tóth Árpád
Tóth Árpád
Tóth Csaba
Tóth Csaba
Tóth-Csikós Kornél
Tóth-Csikós Kornél
Turi Ferenc
Turi Ferenc
Varga Emma
Varga Emma
Vereczkei Brigitta
Vereczkei Brigitta
Viczián István
Viczián István
Vörös Beáta
Vörös Beáta
Vörös Tibor
Vörös Tibor
Magunkról
Akciók
Tanfolyami feltételek
E-learning
Finanszírozás
Bankkártyás fizetés
Felhasználási feltételek
SA VOUCHER
Állásajánlatok
Kapcsolat
South Buda Business Park South Buda Business Park A
1117 Budapest, Budafoki út 56. 3. emelet
(+36-1) 880-0040, info@training360.com
Google Térkép... Facebook...