Minden, amit a megújult CCNP Enterprise (Professional szint) képzésekről tudni érdemes 1.
1. rész - ENCOR
Ahogy azt korábbi cikkünkben a CCNA képzéssel kapcsolatban összefoglaltuk, idén tavasszal jelentős frissítéssel debütáltak az új Cisco tanfolyamok és vizsgák. Folytatva ezek áttekintését, nézzük meg az első új Professional minősítés, az ENCOR (Enterprise Network Core Technologies) érdekességeit.
Ugyan az új rendszer szerint a CCNA vizsga nem kötelező előfeltétele a Professional minősítések megszerzésének, véleményünk szerint azonban – kiindulási alapként – az azzal megegyező tudás mindenképpen szükséges a folytatáshoz, mely több irányban is lehetséges.
Ezek közül a legnépszerűbb a CCNP Enterprise fokozat, mely eléréséhez két témakör teljesítése szükséges: egy kötelező – ez az ENCOR – és mellette egy másik, ún. concentration vizsga, melyet hat különböző témából választhatjuk ki.
Javaslatunk szerint az ENCOR anyag feldolgozásával érdemes kezdeni, a témakörök nehézsége a régi CCNA és a régi CCNP ROUTE/SWITCH anyagok között helyezkedik el, így nem kell rögtön mély vízbe ugranunk. A képzés tematikájába jó néhány, az új CCNA képzés során érintett téma részletes feldolgozása is beletartozik: a teljesség igénye nélkül pl. a Spanning Tree verziók, az FHRP protokollok vagy az EIGRP és OSPF alapú dinamikus irányítás.
A tananyag szokás szerint kifejezetten tartalmas (32 modul), követi a gyártó új képzési elgondolását. 5 nap instruktor (oktató) által támogatott, tantermi vagy LVC (Live Virtual Classroom) oktatás, plusz egyéni igény szerint beosztható 3 nap self-study, „önképzés” formájában valósul meg, a már megszokott, bárhonnan elérhető felhős, virtualizált gyakorlati környezettel támogatva.
A képzés célközönsége lehet minden hálózati szakember, akik a mai, modern vállalati hálózatokban dolgoznak és érdekeltek az üzemeltetési, támogatási, alapvető hálózatbiztonsági és VPN megoldásokban, szeretnének megismerkedni kurrens hálózat-virtualizációs technológiákkal, látókörükbe került az SD-Access és az SD-WAN, illetve érdeklődnek hálózat-automatizációs lehetőségek irányába.
Természetesen a már birtokolt minősítéseink továbbra is érvényben maradnak a megszerzéstől számított három évig, illetve a folyamatban lévő, még nem teljes CCNP fokozat korábbi vizsgái kiegészíthetőek/migrálhatóak az új minősítésekre (lásd Hasznos linkek szekció).
A sikeres felkészüléshez a Training360 Oktatóközpont számos lehetőséget kínál, instruktor által vezetett tantermi vagy LVC (Live Virtual Classroom) formátum mellett rövidesen elkészül az ENCOR tanfolyam teljes 5+3 napnyi – tehát a self-study fejezeteket is tartalmazó magyar nyelvű – e-learning tananyagunk, amely laborkörnyezettel is elérhető.
És a végére, csak az érdekesség kedvéért: mostantól a sikeres 350-401-es kódú ENCOR vizsga lett a beugró a CCIE Enterprise Infrastructure és CCIE Enterprise Wireless gyakorlati laborokhoz, de emellett önálló Enterprise Core Specialist bizonyítvány is jár hozzá.
Hasznos linkek
Kapcsolódó tanfolyamok
- Implementing and Operating Cisco Enterprise Network Core Technologies (ENCOR) v1.0
- Implementing and Administering Cisco Solutions (CCNA) v1.0