Fluid Office

Fluid Office

Idén május 19-én volt a Microsoft éves fejlesztői konferenciájának a Build-nek a Keynote-ja. Ez az évente megrendezésre kerülő háromnapos konferencia számos érdekes előadást tartalmaz a fejlesztők számára, de legtöbben csak a Keynote előadást szokták megnézni, mivel rendszerint itt jelenti be a Microsoft a legfontosabb újításait.

Egy ilyen bejelentés volt idén az Office Fluid Framework fejlesztése. Hogy megértsük pontosan, mi is a fluid framework és a fluid dokumentum, először beszéljünk arról, hogy hogyan dolgoztunk régen és hogyan dolgozunk ma.

Régen, ha valaki a pénzügyön egy táblázatot készített, akkor nyitott egy új Excel fájlt, megcsinálta a riportot, majd átküldte egy e-mailben a kollégájának, aki módosított rajta, visszaküldte a fájlt, ezután újabb módosítások következtek, mígnem 4-5 e-mailváltás után megszületett a végső riport. Ebben persze bele volt kódolva a lehetőség – főleg, ha többen dolgoztak ugyanazon a dokumentumon –, hogy egy idő után már nem lehetett követni, kinél melyik verzió van.

A SharePoint és a OneDrive eljövetelével ez a tortúra sokat változott. A kollégák már csak egy fájlon dolgoztak felváltva a tárhelyen, illetve egy idő után az is lehetségessé vált, hogy együtt szerkesszenek egy dokumentumot. A probléma ott kezdődött, amikor viszont ezt a riportot valaki letöltötte, csatolta egy e-mailben, ahonnan kivették, módosították, berakták egy PowerPoint prezentációba, ahonnan kimásolva ismét egy e-mailbe került, onnan pedig egy… Szóval jó sok csatornán át tudott így is futni egyetlen dokumentum, ezáltal több tucat verziót generálva.

A Fluid office dokumentum ennek a problémának a megoldását hozza el számunkra. Képzeljünk el egy táblázatot, egy riportot. Ezt a riportot fluid dokumentumként elhelyezhetjük egy e-mailben, és elküldhetjük bárkinek. Vegyünk egy esetet, ami még egész biztosan senkivel nem fordult elő, hogy közvetlenül egy levél elküldése után jutott az eszébe az illetőnek egy változtatás. Ez esetben a fluid dokumentum egyszerűen módosítható pár másodperc alatt, így amikor a levél fogadója megkapja, abban már a helyes adatok fognak látszani.

Pontosan milyen elemeket fog tartalmazni a fluid dokumentum és milyen funkcionalitással fog bírni? A pontos részletek még váratnak magukra, de a jövőkép, amit felvázol, határozottan ígéretesnek tűnik.

Fedezd fel a Fluid Framework Preview-t már ma: https://fluidpreview.office.net/

Kapcsolódó tanfolyamok

  1. Az Office 365 legnépszerűbb alkalmazásai
  2. Gördülékeny munkavégzés Microsoft Excelben

Vissza a hírekhez