Agilis nagyvállalat? A SAFe módszertannal lehetséges

Agilis nagyvállalat? A SAFe módszertannal lehetséges

Napjainkban nagy eséllyel minden vállalat – iparágtól függetlenül – IT fejlesztéseken keresztül tudja termékét, szolgáltatásait leginkább fejleszteni. Sőt, a biztosítás, a bank, a távközlés vagy az energia szektorban biztos, hogy a terméken bárminemű változtatás már valamilyen IT fejlesztésen során fog megvalósulni.

Egyre több komponens válik virtuálissá (gondoljunk csak a távközlésben a SDN és a NFV), illetve a vállalati támogató CRM, ERP rendszereken át a webes önkiszolgáló portálokig tág skálán történik a szolgáltatás. A változás mértéke és sebessége felgyorsult, a túlélés záloga a gyors reagálás, valamint egyúttal a megfelelő szintű digitális élmény nyújtása. Az is bátran kijelenthető, hogy az agilis gondolkodásmód és metodológiák ebben a környezetben jobb megoldást nyújtanak, mint a vízesés alapú tervezés.

A nagyvállalatok számára viszont az átállás már komolyabb kihívást jelent: a szervezeti kultúra, a nagy méret (több száz fő), különböző pénzügyi, illetve projekt tervezési módszertanok sokáig akadályozták az áttörést. A 2010-es évektől azonban több skálázott módszertan alakult ezen nehézségek enyhítésére.

Miért SAFe?

A SAFe 2011-ben indult és az egyik vezető módszertan a piacon. Jelenleg a USA Furtune100 cégből 70 SAFe-t használ. Ezek a cégek komoly produktivitás és munkavállalói elégedettség-növekedés, gyorsabb piacra jutás, illetve javuló minőségről számolnak be (https://www.scaledagileframework.com/case-studies/). Emellett a tervezhetőség - ami általánosságban a nagyvállalatok kritikája szokott lenni az agilissal szemben- sem csorbul. Ezáltal a SAFe szakemberek iránti igény folyamatosan növekszik (a tanúsítvánnyal rendelkezők száma már 500.000 felett van).

A keretrendszer folyamatosan fejlődik, a SAFe 5.0 2020 januárjában élesedett.

Hogyan működik?

Egyik fő koncepciója az ART – Agile Release Train.

Ez a kereszt-funkcionális, önszerveződő csapat 50-125 főből áll, és egy meghatározott üzleti illetve technológiai érték, értékfolyam köré van szervezve. Több kisebb, 5-11 fős agilis csapatból áll, alapvetően SCRUM, XP Kanban módszerek szerint folyik a napi munka. 2 hetes ciklusú fejlesztés, folyamatos leszállítás (DevOps) és igény szerinti Release során szállít a csapat. A tervezés az egész ART-ra 3-4 hónapos ciklusra történik, a csapat erre az idő intervallumra tesz vállalást. Ezt a 2 egész napos tervezést, melyen az egész csapat, az érintettek, üzleti képviselők mindannyian részt vesznek PI-planningnek (Product Increment) nevezzük. Ekkor osztják fel a csapatok egymás között a kívánt célokat, visszajelzést adnak az üzleti képviselőknek az esetleges problémákról. Az egész ART kapacitását is figyelembe véve a második napon elkészül a terv, ami mindenki számára elfogadható.

Az ART során az összes csapat a közösen meghatározott terv szerint szállít – különös figyelmet szentelve az egymástól való függőségeknek –, folyamatosan integrál és 2 hetente Demóznak. Az Iteráció során számos PO és Scrum Master szinkronizáló megbeszélésen egyeztetnek. Az ART végén értékelik az egész ciklust, és egy ART Demo-n mutatják be a leszállított, működő, értéket jelentő funkciókat. Így válik nagyvállalati menedzsment számára is értelmezhető módon előre jelezhetővé az agilis fejlesztés.

A SAFe rugalmasan alakítható a csupán egy ART-től (Essential SAFe) a több ART-t felölelő Solution-ön át a számos Solution-t felölelő több ezer fős szervezetekig (Full SAFe).

A SAFe új kapukat nyit a professzionális fejlődés és a karriertervezés mentén is. A szerepkör alapú tanterv és tanúsítvány egy roadmap-et nyújt a kezdő szinttől a professzionális szakértőig.

A minősítés a SAFe közösségi tagsággal, valamint az Acclaim által kibocsátott digitális jelvényekkel jár, ami a közösségi médiában is könnyen közzétehető.

A SAFe Big picture elérhető az alábbi linken: https://www.scaledagileframework.com/.

A Training360 SAFe tréningjéről

Az átfogó SA – SAFe Agilist minősítés vezetők, érintettek és résztvevők számára nyújt átfogó ismeretet egy 2 napos képzés során. Az Lean, agilis, gondolkodásmód, a SAFe 10 alapelve, és a 7 alapvető kompetencia kisebb gyakorlatokkal történő bemutatása után a résztvevők egy többórás szimuláció során megtapasztalnak egy PI tervezést. Végül a Full SAFe portfolio szintű tervezésével és finanszírozási kérdéseivel zárul a képzés. A résztvevők ezután egy hónapon belül online vizsgáznak, így szerzik meg a minősítést, és a digitális jelvényt.

Kapcsolódó tanfolyamok

  1. Leading SAFe képzés (SA)
  2. SAFe Scrum Master képzés

Vissza a hírekhez