Mesterséges Intelligencia a KKV-ban

Szerzői ajánló

A Mesterséges Intelligencia a KKV-ban könyvsorozat nem ingyenkönyv, hanem ajándék a magyar KKV-k részére.

Az ötlet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara egyik AI témájú felmérése kapcsán született meg, amikor világossá vált számomra, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos gyakorlati tudás rövid időn belül kulcsszerepet kaphat a magyar kis- és középvállalkozások versenyképességében.

Ekkor fogalmazódott meg bennem az is, hogy ezt a tudást minél több KKV számára elérhetővé kell tenni, különösen azok számára, akik a világ egyik legérdekesebb, legkülönlegesebb és egyben legnehezebb nyelvét, a magyart beszélik. Mert a nyelvünk az alapja annak a különleges és egyedi tudásnak és gondolkodásmódnak, ami sikerre vitt sok honfitársunkat szerte a világban.

Azért született meg ez a könyvsorozat, hogy segítsen a magyar vállalkozásoknak felzárkózni ahhoz a technológiai változáshoz, amely már elkezdődött. A mesterséges intelligencia ugyanis nem kopogtatott az ajtón. Egyszerűen ránk rúgta.

A következő 1–3 év radikálisan átalakíthatja a vállalkozások működését. Megváltozik az adminisztráció, az ügyfélkezelés, a marketing, az értékesítés, a pénzügy, a döntéshozatal, az informatikai működés és egyre több szakmai munkafolyamat is.

A könyvsorozat hosszú. Nem véletlenül. A mesterséges intelligencia üzleti alkalmazása nem fér bele néhány hangzatos oldalba. Aki azonban végigolvassa, megérti a benne bemutatott lehetőségeket, majd azokat saját vállalkozásában következetesen be is vezeti, az nemcsak hatékonyabbá teheti a cégét, hanem jelentős mennyiségű időt is visszakaphat.

Ha Ön szerint nincs erre ideje, pont azért olvassa végig, hogy legyen!

Ezért a könyv elolvasására fordított idő valójában befektetés a saját szabadidőbe. Abba, hogy a vállalkozónak kevesebb idejét vigye el a rutinmunka, az adminisztráció és az ismétlődő feladatok, és több ideje maradjon arra, ami valóban fontos. A cég fejlesztésére, az ügyfelekre, a családjára vagy egyszerűen saját magára.

Az AI rövid időn belül nem különleges technológia lesz, hanem ugyanúgy a mindennapi üzleti működés része, mint ma az internet, az e-mail vagy az okostelefon.

A könyvsorozat célja ezért nem az, hogy elméleti módon beszéljen a mesterséges intelligenciáról, hanem hogy érthető, gyakorlati kapaszkodót adjon azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem szeretnének lemaradni.

Mert ebben a változásban valószínűleg nem az lesz a döntő kérdés, hogy egy vállalkozás használ-e mesterséges intelligenciát.

Hanem az, hogy mikor kezdi el használni, milyen szinten, és mennyivel előzik meg azok, akik korábban léptek.

Ez a könyvsorozat ehhez szeretne segítséget és indítást adni.

Urbanovits György